2014. február 24., hétfő

2.rész - Te vagy az!

Hello! Itt az új rész, remélem tetszeni fog! puszii :) :*
Good Reading!

~ Lena Alison Daniels szemszöge ~

Reggel a nap éles fényére keltem, mivel a szemembe sütött. Kómásan kikeltem az ágyból, egy kicsit fájt a fejem ezért lementem a konyhába egy aszpirint bevenni. Ez után ránéztem az órára és láttam h 10-ig még van két és fél órám. Felmentem a szobámba, előszedtem a mai szerelésemet és végül felvettem. Azt gondoltam ki, hogy mivel van még elég időm felhívom Demit és elmehetnénk reggelizni. Megbeszéltük, hogy 10 perc múlva találkozunk a KFC-ben. Szerencsére nem lakom messze a helységtől. Felvettem a cipőm és egy vékony kabátot majd elindultam, az ajtót gondosan bezártam. 8 perc séta után megálltam a gyors étterem előtt, szétnéztem, hogy Dem jön-e valamerről. Mivel nem láttam ezért bementem.

~ Demetria Teresa Lunetta szemszöge ~

Délelőtt Lena felhívott, hogy reggelizzünk együtt a KFC-ben és onnan mehetnénk dolgozni. Beleegyeztem és elindultam a megbeszélt helyre. Amikor odaértem beléptem az ajtón és rögtön megpillantottam Lena-t egy asztalnál ahogy éppen a telefonját böngészi. Odamentem hozzá.
-Szia!-köszöntem neki, láthatólag egy kicsit megijedt.
-Szia Demi!-tette el a telefonját- Milyen volt a tegnap este?
-Nagyon jó volt! A fiú akivel táncoltam elhívott randizni, számot cseréltünk és a nevét is megtudtam-vigyorogtam.
-És, hogy hívják?-érdeklődött.
-Niall-mosolyogtam rá.
-Hogy néz ki?-kérdezte.
-Szőke hajú és gyönyörű kék szemei vannak! De neked milyen estéd volt?-kérdeztem mosolyogva.
-Addig minden jó volt míg az a fiú meg nem csókolt-elhúzta a száját.
-Megcsókolt?-kikerekedtek a szemeim.
-Igen, de nem csókoltam vissza mert éreztem az ajkain az alkohol izét...de a szemei magával ragadtak!-mesélte.
-Szóval ezért voltál olyan feldúlt?-kérdeztem.
-Ühüm...Na mindegy rendeljünk valamit, éhen halok-mondta nevetve Leni.
Miután feladtuk a rendelésünket újra elkezdtünk beszélgetni de már más témákról. 10 perc múlva kihozták a kajánkat. Lena egy képet is csinált rólam:


'Bosszúból' én is csináltam róla képet, de ő már jobban élvezte a fényképezkedést.



Mikor megmutattam neki a képet elnevette magát. Feltöltöttük egymásról a képeket Twitterre, én ezzel a szöveggel: @LenaAliD szép az arcod, jó étvágyat!:DD
Lena pedig ezzel: @DemiTL igy izlik a kaja? :D :)
Sok kedvencnek jelölést kaptunk és sokat retweeteltek a képekre, mi meg csak jót nevettünk. Szóltam Leninek, hogy most már indulni kéne nehogy elkéssünk. Amint kiléptünk megcsapott bennünket a nyári levegő. Mondtam már, hogy nyár van? Ha nem akkor most mondom! Elindultunk a Starbucks felé, hamar odaértünk. Láttunk egy pár embert odabent ülni, nem voltak olyan sokan. Beléptünk az ajtón és odamentünk a pulthoz, ekkor valaki hozzánk szólt.
-Sziasztok! Ti vagytok az új dolgozók ugye?-mi csak bólintottunk-Akkor gyertek odaadom a kötényeket és megmutatom, hogy kell használni a gépeket! Amúgy Amy vagyok-mosolygott ránk egy kb. velünk egy idős lány.
-Én Demi vagyok, a barátnőm pedig Lena!-mosolyogtam. Amy elvezetett minket egy öltöző féle helyre ahol lepakoltuk a cuccainkat és végül megkaptuk a kötényeket.
-Jól áll nektek a munka ruha!-nevetett Amy.
Ezután újdonsült barátnőnk megmutatta, hogy hogyan kell kezelni a gépeket. Elsőre egész jól ment. Én a pultnál dolgoztam, Lena pedig kiszolgálóként. Éppen ebéd szünet volt, amikor hallottam, hogy valakik éppen akkor jöttek. Kimentem a pulthoz és elkezdtem összepakolni a kirakott poharakat, hogy ne legyenek útba. Felnéztem a pult mögül és láttam, hogy öt fiú éppen akkor ült le. Biztosan ők jöttek. Hallottam, hogy az egyik fiú valami lányról beszélt, és ekkor megszólalt egy szőke hajú fiú, nagyon ismerős hangja, de inkább tovább hallgatóztam. Tudom nem szép dolog hallgatózni, de valamiért nagyon kíváncsi voltam. Annyit hallottam a beszélgetésükből, hogy:
-Srácok, nekem az a csaj nagyon ismerős volt, mintha már láttam volna valahol-mondta az egyik barna hajú fiú, erre a többiek csak megforgatták a szemüket.
-Haver, egy csomó hasonló arcú lány van Londonban-nevetett a göndör hajú.
-Oké, tudom, de mintha ezt a lányt máshol láttam volna-mosolygott a fiú.
-Az álmaidban?-röhögött egy kicsit sötétebb bőrű fiú.
-Ha-ha-ha, nagyon vicces! De mintha régebben láttam volna, például még általánosban!-védte a maga igazát a fiú.
Ekkor a göndör oda szólt, hogy rendelnének. Szóltam Lenanak.
-Lena, menj vedd fel a rendelésüket-mondtam unott hangon.
-De eszek-nyavalygott.
-Majd később befejezed az evést-mosolyogtam rá.
-Gonosz vagy!-hunyorgott rám, de végül elnevette magát.
-Eredj!-vigyorogtam rá, felkelt és elindult én pedig követtem.

~ Lena Alison Daniels szemszöge ~

Amint kiléptem a pulthoz és megláttam, hogy ki van ott rögtön ledermedtem. Nem akartam oda menni, azonnal felismertem az egyik fiút. Ő az akivel tegnap este táncoltam és részegen megcsókolt!
-Na, én nem megyek oda!-jelentettem ki.
-Miért?-kérdezte Demi.
-Ott az a fiú akivel tegnap táncoltam és megcsókolt! Nincs kedvem még egyszer találkozni vele...-mondtam kissé feldúltan.
-Ne csináld már, nekem itt a pultnál van munkám, te pedig felszolgáló vagy! Csak vedd fel a rendelésüket és kész-mondta Dem.
-Na, jön már valaki?-kérdezte türelmetlenül a göndör.
-Megyek-morogtam az orrom alatt.
Elindultam az asztaluk felé, de kissé féltem fogalmam sincs miért. Mikor odaértem nem tudtam, hogy ki fog nevetni, vagy megdöbben.
-Hello! Mit rendelnétek?-kérdeztem unottan.

~ Louis Tomlinson szemszöge ~

Amikor egy lány odajött, hogy felvegye a rendelésünket...bennem megállt az ütő! Ő az a lány akivel tegnap táncoltam, tény, hogy részeg voltam de az arcára tisztán emlékszem! És amikor megszólalt rájöttem, hogy ki is ő. Lena Alison Daniels! Általánosban ismerkedtünk meg, vagyis hát nem nagyon ismertük egymást mivel az én társaságom mindig piszkálta ahogy kb. az egész suli. Pedig nem volt rajta semmi különös, rendes lánynak tűnt és elég csinos is volt, persze most is az..Mikor befejezte az általánost a suli legjobb tanulói közt volt, persze nem volt stréber. Meg ami azt illeti nekem egy kicsit tetszett is!
-És te mit kérsz?-kérdezte tőlem Ali, igen én mindig ezen a becenéven beszéltem róla.
-Ööömm...egy karamellás kávét-mondtam és közben le sem vettem róla a szemem.
-Rendben, mindjárt hozom-mondta majd eltűnt.
-Fiúk, rájöttem ki ez a lány-mondtam nekik tátott szájjal.
-Jaaj Louis! Na, mondjad ki az!-mondta Hazza.
-Ő az a lány akivel tegnap este táncoltam-mondtam, majd elvigyorodtam.
-Pontosabban?-érdeklődött Niall.
-Ő Lena Alison Daniels.
-Pontosabban?-ismét Nialler kérdezett.
-Még általánosban ismertem meg, ő volt az a lány akit mindig mindenki piszkált, pedig nagyon csinos és szép lány szerintem, persze akkor még sötét barna haja volt!-ámuldoztam róla.
-Louis, te beleszerettél?-kérdezte mosolyogva Zayn.
-Dehogy, de ami azt illeti régen tetszett-pirultam el egy kicsit.
-És most már nem?-csillantak fel Harry szemei.
-Szerinted?-kérdeztem tőle felhúzott szemöldökkel.
-Ha neked nem kell, akkor majd én hajtok rá! Amúgy jó segge van-nézett hátra Harry vigyorogva, és elkezdte stírölni Ali fenekét.
-Tényleg Niall, te mesélted, hogy ma este randid lesz-mosolygott Liam.
-Igen, nagyon aranyos lány-mondta vigyorogva a szöszi.
-Hogy hívják?-kérdeztem.
-Demi-mosolygott.
Ekkor kihozták a rendelésünket, viszont most nem Ali, hanem egy másik lány.
-Tessék, meghoztam a rendeléseteket-mosolygott egy kedvesnek tűnő lány.
-Demi?-szólalt meg Niall.
-Niall?-szólalt meg a lány.
-Ő az a Demi akit elhívtál randizni?-kérdezte Liam.
-Igen-mosolygott Ír barátunk.
-Milyen faragatlanok vagyunk, be sem mutatkoztunk! Liam vagyok.
-Harry.
-Zayn vagyok.
-Én Louis vagyok-mutatkoztam be.
-Engem meg már ismersz-levakarhatatlan mosoly volt Niall arcán.
-Én Demetria Teresa Lunetta vagyok, de hívjatok Deminek vagy Demnek,-mosolygott-Ő pedig a barátnőm Lena-mutatott Alire, aki neve hallatán ránk nézett és csak intett egyet. Valamiért azt éreztem, hogy tudja ki vagyok, mármint, hogy általánosból. Már akkor is nagyon szép volt, de most még szebb. Nem tudom, még mindig olyan jól táncol mint akkor. Bár ahogy elnézem az alakját biztos. Úr Isten miket beszélek!?
-Hé, Louis, itt vagy?-kérdezte nevetve Zayn.
-Ja igen, persze-mondtam dadogva-csak egy kicsit elgondolkoztam.
-Vagy Lenán legeltetted a szemed-nevetett Niall.
Én csak megráztam a fejem és észre vettem, hogy Dem már elment és éppen Lenivel beszélget. Ali épp akkor vette le a kötényt és ez által megláttam a tetkóját.
-Srácok, Lenának tetkója van!-mosolyogtam.
Mindenki Lenara nézett.
-Hé Tündérke, mutasd már meg a tetkód!-vigyorgott Harry.
Lena rá nézett majd Demire, és végül már ott volt, hogy elröhögi magát, nem értettem miért.
-Melyikre vagy kíváncsi?-kérdezte nevetve Ali-Meg amúgy honnan tudod, hogy vannak tetkóim?
-Áh szóval több is van...Louis most nem rég vette észre, de amúgy mindet-mosolygott Hazz.
-Hát oké-mosolygott Ali majd egy kicsit felgyűrte a pólója ujját.
Egy cserkész liliom és egy felirat, Zayn közelebb hívta, hogy eltudjuk olvasni.


-Király! Szeretni és szeretve lenni, ezt a jelenti a szöveg, nem?-kérdeztem kedvesen.
-De!
-Van még tetkód?-kérdezte Zayn.
-Van még egy-majd megfordult.
Mivel kicsit szenvedett a pólójával ezért segítettem neki, vagyis csak ott a nyakánál egy kicsit lehúztam.

-Húúú, de faka! Mióta vannak meg?-kérdeztem.
-Az elsőt 17 éves koromba csináltattam, alá a szöveget pedig 19 éves koromban, a virágokat pedig tavaly.
Ránéztem Harryre aki annyit mondott vagyis tátogott nekem, hogy: 'Tetkós csajom lesz, ez de király!' Ha szemmel ölni lehetne, akkor Hazz már rég halott lenne. Zayn még sokat kérdezett a tetkóiról, de végül vettem a célzást. Harry és Zayn Ali fenekét stírölték. Ali megfordult, a két jómadár szerencsétlenségére.
-Demi, neked is van tetkód?-kérdezte Niall.
-Van, de majd máskor megmutatom-röhögött, és gondolom ő is észrevette Zayn és Harry trükkjét.
-Na fiúk, nekem és Deminek asszem két perc múlva lejár a műszakunk, szóval megyünk készülődni-mondta Lena és már el is indult, de Harry megállította.
-Megadod a számod?-bevetette a 'szivdöglesztő' mosolyát.
-Öömmm...ja, persze-majd leírta egy kis papírra a számát és visszament Demhez és eltűntek valahol.

~ Lena Alison Daniels szemszöge ~

Miután bementünk az öltözőbe Demiből kitört a röhögés.
-Mi van veled? Rád jött az 5 perc ami 15 percig tart?-kérdeztem mosolyogva.
-Nem...nem...semmi-röhögött tovább.
-Ha te mondod...-mondtam unottan.
'Vajon mi lelte ezt?' gondoltam magamban. Ezután összepakoltuk a cuccainkat és kiléptünk a kávézó ajtaján. Elköszöntünk egymástól és elindultam haza. 

2014. február 16., vasárnap

1.rész - Micsoda egy nap!?

Sziasztok! Meghoztam az első részt, nagyon remélem tetszeni fog! Orsi nevében is mondom h várjuk a sok olvasót! Good reading! :D :)

~ Lena Alison Daniels szemszöge ~

Ma van egy hete, hogy itt vagyok Londonban! Eddig még nem történt velem semmi különös, csak városnézésen voltam és munkát keresni! Gondolom most az jár a fejetekben, hogy minek a munka? Hát valamiből csak meg kell élni! Igaz, hogy gazdag családban nőttem fel de attól még ugyan olyan vagyok mint bárki más, és nem a legdrágább ruhákban és cipőkben járkálok! Na mindegy, nem ez a lényeg. Tegnap miközben a városban lődörögtem megláttam egy kávézó ajtaján egy hirdetést, hogy kiszolgálókat keresnek! Én erre elvigyorodtam, és eldöntöttem magamban, hogy megszerzem ezt az állást! Gyorsan bementem, majd odaléptem a pulthoz, egy helyes talán velem egykorú fiú volt ott.
-Szia, a hirdetésre szeretnék jelentkezni, elvezetnél a főnökhöz?-kérdeztem kedvesen.
-Szia, persze, gyere utánam!-majd megindult egy irányba én pedig utána.
Megálltunk egy ajtó előtt. Megköszöntem a segítséget, majd visszament a munkáját végezni. Bekopogtam és 'Gyere be' volt rá a válasz. Benyitottam, egy 30 év körüli férfival és egy fiatal világos barna hajú lánnyal találtam szembe magam.
-Öömmmm....jó napot! Láttam a hirdetést, hogy felszolgálót keresnek!-mondtam dadogva.
-Igen persze, ülj le!-mutatott a székre.
Miután leültem, az idegen lány is bemutatkozott. Megtudtam, hogy Demetriának hívják, de jobban szereti a Demit.
-Szóval lányok, mind a ketten jelentkezni szeretnétek a munkára....mivel két munkást keresek ezért örömmel mondom, hogy tiétek a munka! De...még csak részidőre veszlek fel benneteket! Holnap délelőtt 10-kor kezdtek! Most pedig menjetek élvezzétek ki az időt amíg nem kell dolgozni-mondta nevetve Bob, igen beszélgetés közben ezt is megtudtuk.
Mosolyogva megköszöntük, hogy felvett minket, de még persze csak próba munkára. Demivel megbeszéltem, hogy este elmegyünk ezt megünnepelni. Ez a kis idő alatt nagyon jól összebarátkoztunk. Kilépve a kávézó ajtaján megnéztem a helység nevét: 'Starbucks'. Ötletes név. Új barátnőmmel elköszöntünk egymástól, de előtte még számot cseréltünk. Miután elindultam hazafelé azon tűnődtem mit vegyek fel és, hogy lesz-e valami helyes pasi ott, bár még nem szeretnék randizgatni! Valójában már több mint három éve nem volt kapcsolatom. Miközben ezeken a dolgokon gondolkoztam észre se vettem de már hazaértem. Odabent felkapcsoltam a villanyt, levettem a cipőmet majd mentem is a konyhába valami ennivalóért. Kinyitottam a hűtő szekrényt és amit csak tudtam kivettem, végül nekiláttam a szendvics készítésnek. 2 perc múlva már tettem be a mikróba melegedni. Gondoltam míg elkészül addig TV-zek egy kicsit. Kimentem a nappaliba és bekapcsoltam a készüléket, majd elterültem a kanapén. Egy ideig csak váltogattam a csatornákat, semmi érdekeset nem találtam ezért jobbnak láttam kikapcsolni. Elmentem megnézni a kajámat, éppen akkor lett kész. Amint megláttam, hogy milyen szépen megolvadt a sajt elkezdtem mosolyogni. Letettem az asztalra és nekiláttam az evésnek. 5 perc múlva a tányérom üres volt, betettem a mosogatóba és megnéztem az órát. 17:50 van, Demivel nyolckor találkozom. Elindultam fel a lépcsőn, majd be a szobámba, onnan pedig a szekrényemhez. Kivettem belőle a kedvenc fehérneműmet majd elindultam vele a fürdőbe. A hajam kontyba kötöttem, hogy ne legyen vizes. Levettem a ruháimat majd beálltam a zuhanyrózsa alá. Rekordot döntöttem! 15 perc alatt végeztem a zuhanyzással! Megtörölköztem, majd felvettem a behozott cuccokat! Visszamentem a szobámba és elkezdtem kutatni a szekrényemben egy jó ruci után. Igen, egy szál fehérneműben voltam. Miután megtaláltam a megfelelő ruhát felvettem és berohantam a fürdőbe, hogy csináljak valamit a hajammal, meg, hogy kisminkeljem magam. A hajamat kiengedtem megfésültem majd ismét felkontyoltam, de ez már rendezettebb volt. Felkentem a sminkemet, persze nem sokat csak annyit, hogy kiemelje a szememet. Megnéztem magam a tükörben és tetszett amit látok.



Miután késznek nyilvánítottam magam ránéztem az órára, az pedig 18:45-öt mutatott, életemben nem készültem el ilyen gyorsan! Mivel még volt időm ezért elővettem a laptopom. Felmentem Twitterre és láttam, hogy növekedett a követőim száma. Visszakövettem párat, majd felmentem Facebook-ra. Sok barátom irt, hogy milyen Londonban? Találkoztam-e valami hirességel? És még sok kérdés volt, amennyire tudtam válaszoltam. Eszembe jutott Demi, ezért beírtam a keresőbe. Hamar megtaláltam és bejelöltem. Ezt tettem Twitteren is. Megnéztem a laptop óráját és már 19:10 volt. Gyorsan felvettem a magassarkúmat és egy bőr dzsekit, na meg a táskámat és kiléptem az utcára. Az ajtót bezártam és elindultam a buli helyszínére. 40 perces séta után végre odaértem. A lábaim már sajogtak ezért levettem a cipőmet. Kis idő múlva Demi is megérkezett. Beléptünk az ajtón és rögtön a bár pulthoz mentünk.
-Hello csajok mit kértek?-kérdezte a pultos fiú.
-Én whisky-t kérek-mosolyogtam.
-Én pedig martinit-mondta Demi.
-Üljetek le oda-muatott a bútorok felé-mindjárt hozom.
-Rendben-mondtam mosolyogva.
Megindultunk a mondott helyre, majd elhelyezkedtünk. Míg vártuk az italunkat addig jól elbeszélgettünk. Demi egy képet is csinált rólam:

Beszélgetésünk közben megérkezett az italunk.
-Meghoztam az italokat-mosolygott a srác.
-Köszi, mennyi lesz?-kérdezte Demi.
-A ház ajándéka-mondta mosolyogva a fiú.
-Köszönjük! És amúgy mi a neved?-kérdeztem vigyorogva és belekortyoltam az italomba.
-Jake, nektek?-kérdezte.
-Én Lena vagyok, ő pedig Demi.
-Szép nevek szép lányoknak-mosolygott-Na de nekem most mennem kell, vár a munka.
-Rendben, sziaa-mondtuk egyszerre Demmel.
-Lena, szerintem azért ne igyuk le magunkat a sárga földig! Nem akarok másnaposan dolgozni.
-Hidd el én sem. Olyan hajnal kettő körül hazaindulhatunk, nem?-kérdeztem.
-De...ööömm...hány óra van most?-kérdezte, de végül elnevette magát.
-Jaaj te! Öömmm....fél tíz!-nevettem.
-Már ennyi az idő?Hát ez érdekes...-mondta.
-Hát drágaság az idő szalad-mondtam bölcsiesen.
-Na mindegy, menjünk táncolni!
Megindultunk a tánc parkett felé, és elkezdtünk táncolni. Kis idő múlva egy fiú odajött hozzám és megkért, hogy táncoljak vele. A kék szemei még a sötétségben is ragyogtak, egyszerűen rabul ejtett. Testemmel teljesen nekisimultam és úgy táncoltunk tovább. Szét néztem, szememmel Demit kerestem, hamar meg is találtam egy szőke hajú fiúval táncolt. A nézelődésemet azonban valami megzavarta, a srác akivel táncoltam szembe fordított magával és megcsókolt. Én nem csókoltam vissza mert éreztem az alkohol izét az ajkain. Ellöktem magamtól és felpofoztam. Visszamentem a helyemre és nagyokat kezdtem kortyolni az italomból. Szerencsére nem jött utánam. Fél óra utána már unni kezdtem, hogy csak egy helyben ülök és nézelődök. Megkerestem Demet és szóltam neki, hogy én megyek haza. Nem volt kedvem sétálni ilyen későn, ezért fogtam egy taxit. Pár perc múlva a ház előtt álltunk meg, fizettem majd besétáltam a házba. Odabent megcsapott a meleg levegő. Főztem magamnak egy jó forró teát és felmentem a szobámba. A teát letettem az éjjeli szekrényemre, odamentem a szekrényemhez és elővettem a pizsamámat. Átöltöztem pizsire, befeküdtem az ágyba és kezembe vettem a teám, majd elkezdtem kortyolgatni. Mikor megittam a bögre tartalmát, letettem az éjjeli szekrényemre és kényelmesen elhelyezkedtem az ágyamban. Lehunytam a szemem és vártam, hogy az álmok világába kerüljek. Gyorsan eljött értem az álom manó. Nyugodtan aludtam a puha és meleg ágyikómban.

2014. február 8., szombat

Szereplők + Prológus

Név: Lena Alison Daniels
Becenév: Leni, Vigyori, Tündérke, Ali
Születési idő: 1992. augusztus. 2
Kor: 21
Szül. hely: Doncaster, Anglia
Jelenlegi lakhely: London, Anglia
Munka: a Starbucks-ban dolgozikSzemszin: Barna
Hajszin: Barnás szőke
Magasság: 170 cm
Tulajdonságok: kedves, életvidám, csinos, álmodozó, mozgékony, van egy tetkója
Hobbi: Rajzolás, táncolás, olvasás, éneklés
Családi állapot: Egyedülálló
''Utálni az embereket olyan, mintha egy patkány miatt felgyújtanád a házad.Inkább fektesd az energiát értelmes dolgokba.''

Név: Demetria Teresa Lunetta
Becenév: Demi, Dem
Születési idő: 1993. október. 8
Kor: 20
Szül. hely: London, Anglia
Jelenlegi lakhely: London, Anglia
Munka: a Starbucks-ban dolgozik
Szemszin: Barna
Hajszin: Barna
Magasság: 168 cm
Tulajdonságok: kedves, csinos, életvidám, mozgékony, több tetkója van
Hobbi: éneklés, zongorázás, gitározás
Családi állapot: Egyedülálló
''Nem hiszem, hogy helyre vagyok hozva. Az emberek azt gondolják, hogy te vagy, mint egy autó karosszéria műhelyben. Bemész, megjavítanak téged, kint vagy, és dolgozol, vadonatúj vagy. Ez nem így működik.''

Név: Louis William Tomlinson
Becenév: Lou, Tommo, BooBear, Vicces Srác
Születési idő: 1991. december. 24
Kor: 22
Szül. hely: Doncaster, Anglia
Jelenlegi lakhely: London, Anglia
Munka: Egy stúdióban dolgozik
Szemszin: Kék
Hajszin: Barna
Magasság: 175 cm
Tulajdonságok: kedves, életvidám, vicces srác, jóképű, hűséges, több tetkója van
Hobbi: éneklés, zongorázás, gitározás, focizás, kosárlabdázás
Családi állapot: Egyedülálló ( El-el nagyon összevesztek, ezért szakítottak )
''Kinek nincs szüksége radírra? Mindenki követ el hibákat.''

Név:  Niall James Horan
Becenév: Nialler, Ír manó, Has pók, Nie
Születési idő: 1993.szeptember.13
Kor: 20
Szül. hely: Mullingar, Írország
Jelenlegi lakhely: London, Anglia
Munka: Stúdióban dolgozik
Szemszin: Kék
Hajszin: Szőke
Magasság: 171 cm
Tulajdonságok: kedves, életvidám, vicces srác, jóképű
Hobbi: éneklés, gitározás, focizás, evés
Családi állapot: Egyedülálló
''Ha utánad fütyülnek, ne fordulj meg, hagyd figyelmen kívül! Te egy hölgy vagy, nem egy kutya.''

Név:  Harold Edward Styles
Becenév: Harry, Hazza, Hazz, Göndörke
Születési idő: 1994. február.1
Kor: 20
Szül. hely: Holmes Chapel, Anglia
Jelenlegi lakhely: London, Anglia
Munka: Stúdióban dolgozik, de néha egy pékségben
Szemszin: Zöld
Hajszin: Barna (göndör)
Magasság: 178 cm
Tulajdonságok: kedves, életvidám, csajozós, jóképű, több tetkója van
Hobbi: éneklés, focizás, flörtölés
Családi állapot: Egyedülálló
''Nyeld le a félelmeid, töröld le a könnyeid, engedd el a sötétebb éveket! Állj fel. Mosolyogj. Menj el.''

Név:  Zain Jawadd Malik
Becenév: Zayn, Zayniee, DJ Malik
Születési idő: 1993. január.12
Kor: 21
Szül. hely: Bradford, Anglia
Jelenlegi lakhely: London, Anglia
Munka: Dalszerző és stúdióban dolgozik
Szemszin: Barna
Hajszin: Fekete
Magasság: 175 cm
Tulajdonságok: kedves, csendes, jóképű, több tetkója van
Hobbi: éneklés, focizás, rajzolás
Családi állapot: Kapcsolatban
Párja: Perrie Edwards
''Az élet kemény. De ha nem lenne az, akkor hol lenne a kihívás?''

Név:  Liam James Payne
Becenév: Leeyum, Li, Paynee, Daddy Directioner
Születési idő: 1993. augusztus. 29
Kor: 20
Szül. hely: Wolverhampton, Anglia
Jelenlegi lakhely: London, Anglia
Munka: Szintén dalszerző és a stúdióban dolgozik
Szemszin: Barna
Hajszin: Barna
Magasság: 175 cm
Tulajdonságok: kedves, életvidám, vicces srác, jóképű
Hobbi: éneklés, gitározás, foci
Családi állapot: Kapcsolatban
Párja: Sophia Smith
''A legerősebb emberek nem mindig azok, akik nyernek, hanem azok az emberek, akik nem adják fel, amikor vesztenek!''

Prológus:

Egy lány aki imád utazni, imádja az új helyeket...Szinte már mindenhol járt, de Ő mégis az Angol fővárosba megy, Londonba. Munkát és új barátokat talál. Ám mikor találkozik egy fiúval, és a barátaival, az élete fenekestül felfordul. Kiderül, hogy valahonnan ismerik egymást. Egyre jobban kezdik egymást megkedvelni, a fiú később kezd többet érezni mint barátság, a lány viszont nem adja be egykönnyen a derekát. Viszont nem csak náluk történnek érdekes dolgok, a társaság szöszi tagja is szerelembe esik. Lena, Demetria vagyis Demi nevű barátnőjébe. A két fiú igyekszik meghódítani a lányok fiatal szívét. Vajon sikerrel járnak? Mi lesz ha egy pár dolog bekavar pl. hogy az egyik lányban művészi lelket találnak az emberek és híres lesz, vagy ha esetleg mindketten híresek lesznek? Mindkettőjükben van valami különleges...Csak fel kell rájuk figyelni! Ha kíváncsi vagy mi történik Lena-val és Demi-vel akkor olvasd el és mindent megtudsz!

1.rész hamarosan! ;)